Egészségesen élsz, nincsenek káros szenvedélyeid, nem iszol alkoholt, nem dohányzol, a hét végi bulin sem pattintasz be egy akkora csíkot, mint az M7 autópálya hosszában? A Gina sem játszik koktél helyett, a fű is csak passzívan. Beleszagolsz a levegőbe, ha a többiek szívják és még mosolygós sütiben sem vállalod, mert a tészta is tele van szénhidráttal? Úgy érzed, hogy kivívtál egy csöpp privát harmóniát, törődsz magaddal, sportolsz, vitaminokat szedsz és figyelsz arra, hogy amikor csak teheted, ne szemét kaját egyél? Azt hiszed, mindent jól csinálsz? Akkor hamarosan meglepetés fog érni, amikor orthorexiásnak bélyegeznek. A támadás nem a ragadozó körömpörkölt/csülök/pacalhívő „a pofám arra való, hogy bezabáljak” véleményvezérektől jön, nem is a gyakran és szívesen lustálkodó távirányító emelő izomra gyúrós népektől, nem a hét végén hetvenkét órát egyfolytában pörgő partiarcoktól, hanem egyenesen a tudomány világából érkezik. „Túlzott természetességért való rajongási kór” – határozza meg a definíció. „ Lényege, hogy a mániás kizárólag egészséges tápanyagokat vesz magához … az újfajta betegség nem életveszélyes „ – még az a jó, érdekes lenne, ha ebbe bele lehetne halni. Steven Bratman írta le először a jelenséget Egészséges ételfüggők című könyvében, az idézetek is tőle származnak.
Bármi, még a legártatlanabb dolog is lehet káros, ha az ember túlzásba viszi. Amíg a kis mértékű orthorexia csak táptalaj a hipochondria számára, az alábbi kérdések közül kettőnél többre adott igen válasz már kijelöli a veszélyzónát, masszív orthorexia kialakulását jelzi.
- Több mint három órát tölt naponta egészséges ételekről való ábrándozással? – Néha egészen hosszasan el tudok ábrándozni arról, milyen csodás lenne egy olyan világban élni, ahol a répa nem tápoldatban lubickol, hanem földben nő meg, a fokhagymát természetes penész ölő szerként nem támadja meg a penészgomba, a gyümölcsöket nem permetezik tartósító szerekkel a hosszabb tárolási idő reményében, amitől kívülről szépek maradnak, belülről megrohadnak, a növényevő állatokat nem etetik hallisztes táppal, és tömik antibiotikummal, amitől a húsuk büdös lesz és ehetetlen, és sorolhatnám sokáig. Nem bánnám, ha az élelmiszeripar kevesebb vegyszert és adalékanyagot használna, és a saját extraprofitján kívül más szempontokat is szem előtt tartana.
- Mindig megtervezi előre a másnapi menüt? – Törekszem rá. Akkor lehet a leggazdaságosabban vásárolni, és főzni, ha az ember tervez, számol, kalkulál.
- Fontosabb az evésben az, hogy helyesen cselekedjen, mint az, hogy élvezze? – Sajnos igen. Ha mindig azt ennék, amit szeretnék, és a mennyiségnek sem szabnék határt, akkor záros határidőn belül talicskával kellene utánam hozni a valagam és külön személyzetet kellene tartanom arra, hogy betapossák mögöttem az ajtón. Lehet, hogy mindenki másban megvan az a természetes ösztön, hogy érzi, milyen táplálékból mennyire van szüksége, belőlem ez már kiveszett, így marad számomra a józan mértékletesség.
- Csökkent az életminőség azzal egy időben, hogy az ételek minősége megnőtt? – Hogyne, a biokajáért horror összegeket kérnek. Minél inkább igyekszem egészséges ételeket vásárolni, annál inkább csak erre marad pénzem, és még így sem biztos, hogy amit a pénzemért kapok, az az, amit venni szerettem volna. A világért sem általánosítanék, de létezik bioterméket áruló kereskedő, aki hajnalban a nagybanin fillérekért összesöpri a kukacos szemetet, utána kilenckor kislattyog vele a biopiacra és aranyárban értékesíti azzal a marketinggel, hogy a kukac sem szereti a permetezett gyümölcsöt. Szerencsére az ilyen gyors haszonszerzés reményében ügyeskedőt a vevők és a többi kereskedő is hamar kiismeri.
- Sokkal szigorúbb lett önmagához? – Igen, és mivel nem leszek fiatalabb, ezért jobb, ha ehhez hozzászokom, mert az élet egyre több területén szükség lesz rá.
- Az egészséges étkezés megnöveli az önbecsülését? – Ha sikerül normális alapanyagokból előállított finom ételt készíteni és enni, igen. Főként, ha mások is úgy gondolják, hogy ehető. Rendszeresen főzök, és még életben vannak a családtagjaim, barátaim. Szívesen jönnek, nem lasszóval kell összefogdosnom és erőszakkal csomagtartóban a vacsora helyszínére szállítanom őket.
- Elhagyott egykor kedvelt ételeket csak azért, hogy egészségesen ehessen? – Nem favorizálom a gyors kaját, amit régen még meg tudtam enni, sőt laza tíz éve még szerettem is. A gyors kaja változott ennyit, vagy öregszem és egyre kényesebb, válogatósabb leszek azt nem tudom. A túl zsíros és cukros ételeket kerülöm, már nem esnek jól, talán azért mert elszoktam tőlük.
- Az étrendje megnehezíti, hogy otthonán kívül bárhol máshol egyen? – Talán ez a legnehezebb kérdés. Vannak olyan éttermek, ahol egyszerűen nem lenne bátorságom benézni a konyhába. Jobb, ha nem látom, mi folyik ott. Ha nem tudom, nem fáj és ez így jó. Jellemzően nem a kifőzdék konyhái vannak tele lejárt szavatosságú étellel, fonnyadt zöldségekkel, „bele minden vackot” menüvel. Egy másik érdekes terület a péksütemények világa. Statisztikailag kizárt, hogy létezik az országban annyi sértődött, bosszúálló, lapátra tett dühös valaha multinál pékségben dolgozó alkalmazott, amennyi beszámoló kering az interneten az ehetetlen romlott alapanyagokból készült pékáruról. Mind nem lehet kacsa. A nagy áruházak pékségeiben készült pék sütik nem adnak okot túl sok bizalomra, ezért inkább én készítem el az ilyesmit. Így tudom, mi van benne, és a saját ízlésem szerint ízesíthetem. A válasz itt is igen.
- Van bűntudata, amikor eltér a diétától? – Ha huzamosabb ideig eltérek attól az étrendtől, amit kialakítottam, nem érzem jól magam. Tehát még egy igen választ gyűjtöttem be.
- Ha az előírt ételeket eszi, kontrollhelyzetben érzi magát? – Mivel én állítom össze az étrendet annak tápanyag összetételét illetően nincs kivel vitatkoznom, a kontrollhelyzet adott. Nem követek egy-egy irányzatot, igyekszem minél változatosabb, tápláló, finom és egészséges ételeket készíteni, enni. Kerülöm a feldolgozott élelmiszereket, az adalékanyagokat, a mesterséges összetevőket.
A fenti kérdésre adott igen válaszok számából adódóan egyértelműen kiderült: Orthorexiás vagyok. Ha már így alakult, örömmel vállalom, sőt az élére állok egyszemélyes mozgalmamnak, büszkén hirdetem: Ez így pont megfelel nekem. Nem az az oka hogy unatkozom. Amíg az élelmiszergyártók és forgalmazók nem teszik meg nekem azt a szívességet, hogy helyettem kiválogatják az egészséges élelmiszereket, addig ez így marad. Mi különbözteti meg a tudatos vásárlót az orthorexiástól? A mániás megszállottság a téma iránt? A kényszeresség? Hol húzódik a határ az akkurátus érdeklődés, a téma iránti elkötelezettség és a beteges, kórosan túlzó hozzáállás közt?
