Legújabb szokásom, hogy miután megnéztem egy filmet, elolvasom az arról írt kritikákat az interneten. Azt a hibát nem követem el, hogy előtte teszem ezt, mert akkor az élettől is elmenne a kedvem, nemhogy a választott filmtől.
Bátran vállalom, ha így van, nem kizárt, hogy én vagyok az az átlag igénytelen oktondi proletársuttyó, akit bármilyen amerikai kultúr szeméttel, tömegfilmmel, tudatmódosító médiával meg lehet etetni. Nem értem, hogy miért kapott néhány film, amit a közelmúltban megnéztem, és jónak ítéltem aljas ronda negatív kritikát. Velem van a baj? A hazai kritikusok el akarják rettenteni a nézőket a mozitól? Tényleg nem elég jók ezek a filmek? Jogosak az alábbi kritikák?
A million ways to die in the west, avagy hogyan rohanj a veszTEDbe. Ordas nagy fikát kapott a film, talán egy-egy kritika lelhető fel, amely inkább a film pozitívumait ecseteli, mint a negatívumokat. Nem humoros, nem szól semmiről, végeláthatatlan gag parádé. - állítja az egyik cikk írója. Nem vállal többet a filmalkotó, mint hogy bemutassa a vadnyugati határvidéki életet, humorosan, könnyed stílusban, kritikai éllel. A kedvenc monológom a filmből: „Miért érdemes élni az amerikai határvidéken 1882-ben? Szörnyű helyen és időben élünk. Az amerikai vadnyugat egy mocskos, nyomasztó borzasztó, szaros hely. Nézzetek körül. Itt minden, ami nem te vagy, az meg akar ölni. Banditák, bepipult piások, kigúnyolt kurvák, éhes állatok, kórságok, súlyos és enyhe sérülések, indiánok, az időjárás, abba belehalhatsz, ha kimész a klotyóra, ahányszor kimegyek az árnyékszékre a bőrömet viszem vásárra. A fűben csörgőkígyók vannak, és ha túl is élem, mi ölhet meg? A kolera. A fekete szar. A határ menti hónap nyavalyája klub legújabb ajánlata. És ha még ezt is túléled, tudod ki fog kinyírni? A kibaszott doktor.” Obszcén. – szól a figyelmeztetés a kritikákban. Ez nem érv valami mellett, vagy ellen. Az, persze, de mit várunk Seth Mac Farlanetől? A főszereplő karaktere hangsúlyos, a többi szereplőé nem kidolgozott, állítja a kritikus. Louise, Anna, Ruth három elképesztő csaj a maga nemében. Mindhárom erős karakter, és valóban egy-egy jellemző tulajdonságuk, viselkedésmintájuk bemutatására van kihegyezve a történet, de ez nem árt a sztorinak, hanem használ. A privát kedvencem Ruth, a szerelmes prosti, aki hivatásánál fogva bárkivel lefekszik, párjával azonban kivárja az esküvőt. Sarah Silverman újra nagyot alakított, úgy formálta meg a naiv karaktert, hogy az minden ellentmondásával együtt szerethető és megmosolyogtató. Ki ne hagyjam a felsorolásból a büszke bajusz királyt, Foyt, vagy a főhős gyámoltalan barátját, Edwardot. Nem osztom tehát azokat a véleményeket, amelyek szerint a sztori lapos, és Albertre, a bárgyú birkás gazda srácra van kihegyezve. Véleményem szerint a kategóriájában eddig 2014 –ben a legnagyobb film.
Sin City 2. Már az elsőt is imádtam. A második rész, az első méltó folytatása. Nem hozott újat, a Sin City ilyen, így szeretjük, nem is lett volna szükség újdonságokra. A történet remek, mint eddig, képvilág szintén, a karaktereket, a Sin City kedvelők már visszavárták a mozivászonra. Én speciel Marvot leginkább. Sok kritikát kapott az első rész a brutális agresszió miatt, amit bemutatott, a második rész ebből a szempontból egy csöppet visszafogottabb, kevesebb a látványos szaftos szeletelés, de a stílus megmaradt, a hangulat átjött. Sok kritika érte Eva Green miatt, többen azt sérelmezik, hogy csöcsparádé a film, többet látjuk ruha nélkül, mint felöltözve. Ez ízlés dolga. Valóban hangsúlyos a szerep, de nem öncélú pucéran pucsításról van szó, a karakterhez tartozik és illik. Szóval hamisítatlan Sin City élmény várja a moziban az érdeklődőket, nem új, nem más, a néző azt kapja, amit az első rész után várt, egy méltó folytatást. Sokat kellett várni rá, de megérte.
A beavatott. Ennél a filmnél éreztem a legnagyobb különbséget a kritikusok és az én véleményem közt. Egy érdekes felvetés, egy jövőben megvalósuló társadalmi rendről, egy ötlet, csöpp akció, egy love sztori. Ennyi. Nézhető, szerethető, érdekes koncepciót tartalmazó film, két óra kikapcsolódás. Kritikusai számon kérik rajta, hogy miért olyan a társadalmi rend amilyen, hogy miért kategorizálják az embereket csoportokba, miért kidolgozatlan a rendszer felépítése a filmben? Egyik bírálója az író fiatal életkorát okolja a film hiányosságaiért, és a nem feltétlenül felhőtlen és konfliktusmentes gimnáziumi élményeire adott reakcióként értékeli a filmben bemutatott szituációkat. A fantázia világában mindent szabad, mint ahogy a humor világában is. Ez nem dokumentumfilm, a társadalmi rendszer lehet kasztrendszer szerű, vagy akármilyen, lényeg, hogy a cselekménnyel összhangban legyen, logikailag összeálljon a történet. Az pedig megvan, néhol kisebb csúsztatásokkal, amelyek megbocsáthatók, sci-fibe belefér. Összességében egy jó film, érdemes volt megnézni.
